2013. december 11.
Az Együtt PM nyilt levelét az ember sóhajtva teszi le és bánatosan elgondolkodik. Itt van minden, ami “női ügyekben” ma haladó, sőt progresszívnek számit.
Orbán Viktor utálja a nőket, macsósan politizál (és általa az egész kormánypárt tokkal-vonóval), fél(nek) a nők által gerjesztett versenytől, mindez oda vezet, hogy a családon belüli erőszak miatt a Fideszből kizárt (de még jogerősen el nem ítélt) képviselőt nem mondatták le, midezek alapján a nőket Orbán Viktor és politikája megalázza és ezért kell bevezetni a női kvótát a parlamentben.
Azt gondolom ez a nyilt levél egy gyöngyszeme a mai magyar érvrendszernek női ügyekben.
A nők, mint kampánytéma előkelő helyen fog szerepelni a 2014-es választásokon. Már Gurmai Zita beharangozta ezt és többször utalt rá Mesterházy Attila is, sőt Gyurcsány Ferenc 16. pontja éppen ebben a témában született.
Az Együtt PM mellett az LMP is erősen jelen van az ebben a témában folytatott küzdelemben Erstey Katalin megszólalásai alapján.
Valamennyi résztvevő érvrendszerét áttekintve azt mondhatjuk, hogy egyikük sem rendelkezik kiforrott és koherens képpel, mi legyen a nőkkel.
Mi legyen velük: legyen politikai képvisletük – kvótával meghatározottan – a parlamentben, mert akkor jobban megy a parlamenti témaválasztás, szélesebb spektrumban folyik majd a jogalkotás?
Legyen kötelező a gazdasági életben való részvételük – kvótával meghatározva: akkor jobb lesz a munkahelyi környezet, jobban fog teljesíteni a cég?
Az egyes munkahelyeken kell olyan szabályozást bevezetni, amely a nők (a kisgyermekes édesanyák) munkába állását könnyíti meg, mert ahol több nő dolgozik, illetve ahol biztosabbak abban, hogy vissza lehet térni a fizetett munkahelyre, ott több gyerek születik?
A családon belüli erőszakot kell törvényileg szabályozni, mert a Btk jelenlegi rendszerén belül nem nyújt megfelelő védelmet a bántalmazott nőknek?
A fenti négy irány egymástól teljesen eltérő kérdéseket jelent és erre adott eltérő megoldásokat is kínál. Európában és a világon mindegyik kérdésre minden országban más és más válaszok és gyakorlatok alakultak ki. Ugyanakkor a magyar baloldali és liberális megszólalók egy vita, blogbejegyzés vagy megszólalás során bármikor egyik kérdésből a másikba lépnek át és hoznak megoldási javaslatokat vagy példákat tekintet nélkül arra, hogy ugyanarra a kérdéskörre vonatkoznak-e vagy egy másik megoldási módjait jelentik-e.
A kvóta kérdésével (a tőzsdén jegyzett vállalatok felsővezetői körében) többször és sokat foglalkoztunk itt már és kivehető, hogy a kvótával való problémamegoldás Európára, annak egyes országaira jellemző dolog. Magában az Európai Unióban sincs egységes gyakorlat, mégis Magyarországon a liberálsi, baloldali vélemények szerint csak egy járható út van, a Norvégia által követett út, pedig látható, hogy az önkéntesen kitűzött vállalások (a brit model) is kecsegtethetnek sikerrel.
Ertsey Katalin Norvégiában tett látogatását követően tett blogbejegyzésében arról ír elragadtatottan, hogy a hallottak szerint Norvégia nem az olajból származó bevételektől igazán gazdag, hanem a norvég nemzetgazdaságban a nők által elvégzett munkától.
Ha azonban a nők parlamenti képvisletének kvótájáról beszélünk, akkor mindig Svédországot említik a nyilatkozók.
Mindkét esetben egy protestáns északi állam példáját állítják a magyar társadalom elé. Fel kell tenni a kérdést, lehet-e, hogy a magyar társadalom másképp működik, hogy egyálatlán nem is nőgyülölet van nálunk és a nők lenézése, hanem egyszerűen egy másfajta társadalmi viszonyrendszer?
Adhat-e erre a kérdésre választ történelmünk? Lehet-e, hogy a magyar társadalom nem tekintett másodrendűként a nőkre, hiszen az ősiség törvénye garantálta a föld öröklésének jogát a nők számára is, ezzel valamennyire óvta a nő gazdasági önállóságát. A politikai életben pedig ismert (például) Károlyi Mihályné visszaemlékezéséből, hogy a nők folyamatosan részt vettek a politika alakításában – de nem direktben, hanem indirekte férjeiken, férfi családtagjaikon keresztül.
Elgondolkoztunk-e azon, amikor északi protestáns államok gyakorlatát vesszük elő, hogy ismerjük-e egyáltalán azoknak az államoknak a társadalomfejlődését, azt hogy évszázadokon keresztül hol volt a helye és mi volt a szerepe a nőknek? Ingmar Bergman filmjei vagy Jane Austen könyvei tükröznek-e valamit abból, hogy milyen a magyar társadalom vagy milyen volt valaha?
El kell azon is gondolkodni, hogy lehet a magyar társadalom nem mondja ki, de gyakorlata azt mutatja, hogy egysége nem az egyén, hanem egy család. Férfi és nő megbeszélik az ügyeket (akár a politikát, ahogy Károlyiné is írta), majd ez a már közösen egyeztetett álláspont jelenik meg kifelé. Ha ez a megközelítés lehetséges, akkor végeredményben mindegy hány férfi és nő ül a parlamentben, mert nem egy férfi-egó önzése hozza meg a döntést, hanem egy más nézőpontokat is figyelembe vevő álláspont.
Ugyanez látható az üzleti élet területén. Nagy-Britanniában mióta hangosan gondolkodnak a vállalti kvóta kérdéséről, maguk a döntési helyzetben lévő férfi vezetők gondolják át másképp – saját egyetemista, pályakezdő lányaik sorsát is figyelembe véve választásaikat.
A nyilt levél egy sor negatív állítást fogalmaz meg Orbán Viktorral szemben alátámasztandó a nőkkel szemben való negatív gondolkodását. Azt gondolom ezek a vádak nevetségesek egy olyan emberrel szemben, aki több évtizede ugyanazzal a nővel él házasságban és négy lánya van, aki a keresztény elvekre rendszeresen utalásokat tesz. A római jog szabályai szerint, aki állít bizonyít, az ártatlanságot nem kell bizonyítani.