2018. augusztus 21.
A cím nem elírás, nem tévedés. Sem a megjelenés dátuma: augusztus 21.
Augusztus 21. éppen megfelelő dátum arra, hogy reflektáljunk az előző nap elhangzottakra és történésekre.
2018. augusztus 20-án a szokásokhoz híven, a Kossuth téren, a Parlament előtt felavatták – a szokásokhoz híven – az idén végzett tiszteket. A végzett hallgatók – a szokásokhoz híven – esküt tettek, hogy a “hazért, mindhalálig”.
A tisztavatáson – a szokásokhoz híven – Szent Istvánról és az államalapításról volt szó.
Minden más ünnepségen és megemlékezésen Szent Istvánról és művéről, a magyar államról volt szó, az elmúlt ezer év történetéről.
Vajon az avatandó tisztek – és a már szolgálatot teljesítők – a beszédeket hallgatva gonodolkodtak-e már azon, hogy milyen az a haza (az állam), amelyet mindhalálig kell majd szolgálniuk?
Milyen ez az állam, mit várunk el tőle, hogyan kell funkcionálnia, hogyan kell az állampolgárral viselkednie – egyáltalán milyen elvárásaink vannak vele szemben. Megfelel-e ez a mostani, jogszabályokba öntött állam az elvárásainknak ? És ha nem felel meg, miért nem felel meg?
Feltettük-e a kérdést, hogy az új alaptörvény elfogadása csak szimplán egy új jogszabály elfogadása volt, aminek új a száma és a korábbi “ideiglenes alkotmány” helyett egy véglegeset adott az országnak vagy az új törvény egy más szemléletet is hozott egyben a politika, a jogalkotó és a jogalkalmazó számára és minden állampolgár számára?
Észrevesszük-e, a rendszerváltás utáni alkotányjog erősen kötődik a német alkotmányjogi felfogáshoz, mégis az elfogadott Alaptörvény – mivel visszanyúl a történeti tradiciókra, ezzel az abban megfogalmazott és alkalmazott természetjogi koncepcióra és gyakorlatra – egy másfajta államfelfogás felé tolta el a magyar államot, annak gyakorlati megvalósítását? Értjük-e (állampolgárok és politikusok, jogalkotók és jogalkalmazók), hogy így kapcsolódik Szent István a mindennapjainkhoz a XXI. században is?