2013. november 18.
A közvéleméynkutatások rendre azt mutatják, hogy a magyar baloldal népszerűsége nem nő döntően az elkövetkezendő választások előtt. A magyar baloldal nincs különleges helyzetben abban a tekintetben, hogy maguk a baloldali (szociáldemokrata) mozgalmak egész Európában hullámvölgyben vannak.
Az elmúlt német választásokon az SDP kicsivel jobb eredményt ért el, mint a korábbi 2009-es mélypont után, és lehet kormányzati tényező lesz, ám ezt nem magának, hanem egyéb tényezőknek köszönheti. A legutóbbi norvég és cseh választásoskon is elbuktak a szociáldemokraták, és Francois Hollande ugyan államelnök, népszerűsége azonban a mélyben van.
A baloldal közös problémája elsődlegesen egy tartalmi (policy) probléma. A nem kis részben politikájuk következtében létrejött (progresszív) intézmények: a tömegpártok, a szakszervezetek, a központosított és nagy államszervezet és maga a jóléti állam (mindenki számára elérhető egészségügy, társadalombiztosítás, nyugdíj) léte, létjogosultsága a gazdasági problémák hatására megkérdőjeleződött és jelenlegi helyzet szerint ezek megújítására vagy továbbfejlesztésére a baloldali pártoknak nincs a választók nagy tömege szerint elfogadható megoldása.
Magyarorzságon sincs ez másként. Ma tartalmi szempontból szemlélve a baloldali pártok az átlag választó számára nem nyújtanak mást, mint a korábbi kormányzásaik alatt kidolgozott és követett programokat: többkulcsos és progresszív adórendszert, az iskolák és az egészségügyi intézményeknek a korábbi strúktúra szerinti fenntartását, a korábbi alkotmányos rendszer visszaállítását stb.
A magyar baloldal legnagyobb problémája azonban véleményem szerint az, hogy nem váltott rendszert. Gyurcsány Ferenc rendre “nyugatos, haladó, polgári” demokráciáról beszél. Gyurcsány Ferenc legutóbbi az index.hu-nak adott intejújában (Gyurcsány: Még élvezem is 2013. november 8.) sem gondolja úgy, hogy nem kellene részt vennie a magyar politikai életben.
Mindez azt mutatja, hogy a baloldalon nem értik mi a demokrácia, Nyugaton.
Azt gondolom úgy lehet összefoglalni, hogy a demokrácia azon túl, hogy népképviselet, hogy az állampolgárok szavazatik alapján választják ki vezetőiket, egy egyfajta “best practice” szabálygyűjtemény, melynek igazi határai és korlátai nem büntető törvényi tényállásokkal vannak kijelölve elsődlegesen, hanem morális és etikai szabályokkal. Ennek nem értése adja a magyar baloldal problémáját.
Ezt nem értették az első szabad parlament alatt akkor, amikor le kellett volna mondania azon képviselőknek, akik nem mentek át az átvilágításon. Nem voltak “következmények”: börtön, bilincs, vagyonelkobzás, nyilvános tárgyalások, drákói intézkedések stb.
Az öszödi beszéd kiszivárgása után a miniszterelnök nem mondott le, pártja bizalmat szavazott neki. A miniszterelnöknek a hatalma megmaradt, alkotmányosan nem mozdították el, azóta sem lett semmilyen jogi következménye a beszédében elhangzottaknak vagy az utána következő eseményeknek. A miniszterelnök később megvált hivatalától, de továbbra sem írtak ki előrehozott választásokat, az MSZP továbbra is hatalmon maradt. Ma ugyanez a volt miniszterelnök teljes erővel veti bele magát a választási küzdelembe, követel egységes miniszterelnök-jelöltet és egységes listát a baloldal számára és benne helyet saját maga és pártja számára.
A volt miniszterelnök nem érti, hogy részére megadatott a lehetőség, hogy ő alakítsa a politikát Magyarországon, azonban olyat tett, amit morálisan nem lehet vállalni. Hatalomban lehet ugyan maradni, mert alkotmányos lehetősége pártján kívül másnak Magyarországon nem volt arra, hogy elmozdítsák pozíciójából, ugyanakkor “nyugatos, polgári” demokráciában ilyenkor “best practice” szabály szerint le kell mondani, mert megszünt a bizalom. A bizalom, amely nem mérhető kilóra, centire, darabra – de a társadalmi tudás szerint így van. Ha a volt miniszterelnök ezt értette volna vagy legalább a tanácsadói tisztában lettek volna ezzel, akkor 2006 őszén Gyurcsány Ferenc lemond, parlamenti választásokat írnak ki és ma feltehetően nincs a jobboldali kormány kétharmados parlamenti többség birtokában.
Az öszödi beszéd rámutatott arra is, hogy a baloldal továbbra is az “első és második nyilvánosság” elve szerint tevékenykedik. Van egy igazság a pártvezetők és legbelsőbb személyi kör számára és van egy a köz számára, amely nem feltétlenül fedi egymást. Az öszödi beszédben hallottunk arról is, hogy bizonyos sajtó orgánumokat előre kell tájékoztatni, nehogy “felszisszenjenek” az emberek. Az öszödi beszéd után kialakult állapotok külföldi elemzők és sajtó számára való kommunikálása is erről szólt és így vált az “igazságbeszéddé”: a nép nem akarja megérteni, hogy nem költhet többet, nem élhet jobban kölcsönökből és ezért vannak a tüntetések, utcai zavargások, nem pedig a tisztességtelen hatalomgyakorlás, a hazugság miatt. A Magyarországon folyó dolgok meg nem értése itt kezdődik a nyugati sajtó számára: ha a miniszterelnök nem mondott le, akkor nem is tett semmi rosszat, nem hazudott, nem voltak trükkök – hiszen ha ezt tette volna le kellett volna mondania (nyugatos, polgári, haladó demokrácia szabályai szerint).