2011. március 1.
Folytatva a témát: mi az oka annak, hogy a nők társadalmi arányukhoz képest csekély számban töltenek csak be vezető poziciót gazdasági vállalkozásoknál. Ajánlanék néhány cikket az elmúlt hetek brit sajtójából.
A The Financial Times 2011. február 16-i londoni kiadása a 10. oldalt külön a témának szenteli: “Women at the Top”. Az oldal “fő” cikke arról szól, hogy a nemek közötti különbség egyre csökken a magas beosztású vállalatvezetők között Braziliában. ‘Gender gap narrows in Brazil’. A megkérdezett női cégvezető egy helyi szállodalánc vezetője Chieko Aoki szerint egyáltalán nem voltak vele ellenségesek a férfi kollégák sőt, inkább kedveztek számára (jobban értékelték, amit csinált a valóságosnál, könnyű kérdéseket kapott stb). Az olvasó meglepőnek találhatja, hogy ugyan a legfelső szinteken a női reprezentáció ma is csak a 2002-es norvég szintet éri el, ugyanakkor olyan iparágakban, mint oljaipar, építőipar, pénzügyi szektor azonos poziciót kezdenek elfoglalni a férfiakkal, feltéve, hogy nem igényelnek különleges elbánást maguknak. Felmerül a szokásos kérdés: család vagy munka? Braziliában könnyen található és elfogadott a háztartási segítség igénybevétele, ezért ez a brazil érdekeltségű cégeknél dolgozó nőknek nem okoz fejfájást. Azoknak azonban, akik multinacionális cégnél dolgoznak és esetleg más országba kell menniük karrierjük folytatásaként már ott tornyosul a társadalmi megszokás problémája: vállalja-e a férj, hogy saját karrierjét feladja vagy azt alárendelje felesége előmenetelének?
A fenti megállapításokat “támasztja alá” a The Sunday Times 2011. február 20-i cikke, azaz nem feltétlenül van áttörhetetlen “üvegplafon” a nők felett, nem minden társadalom eredendően “macho”, nőellenes.
A szóbanforgő cikk ‘Nah, forget it: lack of drive keeps women out of top jobs”, amely az internetes kiadásban ‘Modesty and low ambition keep women out of top jobs’ címen jelent meg Jack Grimson tollából. Gyakorlatilag nem is kell mélyebb ismertetés, a címben minden benne van: szerénység és kevés ambició. Azaz a nők többsége eleve nem gondolja magáról, hogy vezető pozicióba kerül a munkába állástól számított bizonyos időn belül, míg a férfiak nagy része már ezzel a gondolattal lép munkába. Felvetődik a szokásos és leggyakoribb ok is : a család és a munka közötti választás, ami egyéni döntés kérdése minden esetben.
Idézném még a The Spectator két idevágó cikkét. Martin Vander Weyer cikkében a mellett foglal állást, hogy a személyes kvalitás legyen a meghatározó, ne pedig valamilyen kvóta a kinevezéseknél. Általános női (üzleti) kvalitásnak elmíti, hogy a női vezetők inkább kerülik a kockázatos helyzeteket, sokkal inkább képesek a hosszútávú jól megtérülő hozamokra összpontosítani, mint férfi kollégáik – ha meggondoljuk Budapest fővárosi tulajdonú cégeinél mekkora igény lenne ilyen kvalitásokra.
A The Spectator másik cikke ‘Sister act’ címmel jelent meg Matthew Lynn tollából, amely szintén a kötelező kvóta ellen foglal állást azzal, hogy a társadalom egészének foglalkoztatási arányait nézve a nők nincsenek alul reprezentálva a férfiakkal szemben, és a fizetési különbség Nagy-Britanniában 10% köré süllyedt, míg a magasan kvalifikált pályakezdőknél a fizetési különbség a nők javára áll fenn manapság. Így tehát a felső vezetői kérdés egy marginális probléma.
Megemlíti a legizgalmasabb kérdést: a poszt-indusztriális korban, ahol a termelésről a szolgáltatások felé tolódott el a hangsúly, ahol a munkahelyek, a munkaidő, a társadalmi elvárások sokkal inkább megfelelnek a női munkavállalók képességeinek és igényeinek, a társadalom előtt álló legnagyobb kihívás a férfiak munkavállalása lesz a nem is olyan távoli jövőben. Lehet, hogy lassan férfikvótában kell gondolkodnunk. Erről azonban majd legközelebb.