2014. március 1.
Tisztelt hallgatóság, mint tudjuk Magyarországon országgyűlési választások lesznek, majd ezt követően európai szinten is parlamenti választokra fog sor kerülni, mondhatjuk tehát, hogy egy ciklus végén járunk. Előadásomban azt szeretném megvizsgálni, hogy csak egy parlamenti ciklus végéhez közeledünk vagy lehet ezt tágabb értelemben is egy ciklus, vagy egy korszak végének tekinteni.
Tisztelt hallgatóság, engedjék meg nekem, hogy ezen a nőkonferencián én most egy férfival kezdjem.
Nemrégiben olvastam el egy könyvet, ami gróf Széchenyi István életével foglalkozott, egészen pontosan Széchenyi hitével, azzal, hogy ez mit jelentett számára és hogyan jelent ez meg politikai tevékenységében. A könyv azonban nem azonnal kezdte el boncolgatni Széchenyi életét, nézeteit, hanem első fejezetként egy összefoglalót adott arról, milyen volt a vallás, elsősorban a katolikus vallás helyzete a Széchényi politikai színrelépését megelőző mintegy száz évben, milyen körülmények között kezdte el Széchenyi munkásságát.
E szerint Magyarországon egy nagyon virágzó katolikus hitélet volt az 1600-as évek végétől kezdve. Tele voltak a templomok hívekkel, annyi férfi jelentkezett papnak és szerzetesnek, hogy csak a legkíválóbbak juthattak valóban kinevezéshez, szerzetes közösségek sokasága volt jelen az országban, akik szervezték az iskoláztatást és az emberek mindennapi életét. A protestán közösségek is hasonlóan aktívak voltak.
Majd a francia forradalom hatására egy nézetbeli változás történt.
Ez az észelvűségre, az ember meghatározó szerepére alapozó nézetrendszer elérte az akkori uralkodót is II. Józsefet, aki ugyan hívő katolikus volt, azonban hitt abban, hogy az államnak kell minden szervező feladatot ellátnia az emberek életében, az állam mondhatja meg mire van szüksége az embereknek, míg az egyházaknak csupán a hitéletre, a templomokban az imádságra kell koncentrálnia. Ismert tény hány rendet oszlatott fel II. József, hogyan vette el vagyonukat, milyen törvényeket hozott. Mindez oda vezetett, hogy az 1800-as évek kezdetére nemcsak hanyatlóvá vált a hitélet Magyarországon (nemcsak a katolikus, hanem a protestáns is), nemcsak nem voltak papok és az emberek nem jártak templomba, hanem maga az ország is erkölcsileg, morálisan szétzilálódott, képtelen volt megérteni merre kellene továbblépni, fejlődni, hogy megújuljon gazdaságilag, társadalmilag. Ebbe a közegbe lépett be Széchenyi a maga gondolataival, erkölcsi nézeteivel és innen vezetett az út ahhoz az erkölcsi, gazdasági és politikai megújuláshoz, ami mai napig is mindig példa és mérce Magyarország és minden magyar ember számára.
Mindezt csak azért hoztam ide bevezetőnek, mert úgy érzem, hogy éppen egy ilyen időszak, ciklus végén járunk.
Ha a híreket olvassuk akkor azt látjuk-halljuk, hogy az Európai Unió most tárgyalta a Lunacek jelentést egyes kisebbségek kiemelt védelméről. Tudjuk, hogy Európa több országában nemcsak lehetőséget adtak az azonos neműek párkapcsolatának jogi szintre emelésére, hanem lehetővé tették a különneműekkel azonos státuszú házasságkötést, egyes országokban még a gyermekek örökbe fogadásának lehetőségét is. Egyes országokban lehetővé válik, hogy maga az egyén határozza meg milyen nemű, és ma már az is lehetséges, hogy nem csak két nem közül választhat, nem csak nő vagy férfi lehet. Európa kiemelten foglalkozik és támogatja az esélyegyenlőséget, tiltja a hátrányos megkülönböztetés valamennyi formáját, azonban Magyarországon nem igazán ismertek azok a jogesetek, amikor egyes személyeket keresztény (hitbeli) meggyőződésük miatt bocsátottak el, mert pl. keresztet hordott a nyakában a légiutas kisérő, vagy a bábák nem akartak abortusz elvégzésében részt venni.
Ma már közhely, ha arról beszélünk, hogy a család válságban van, a gyermekek nagyobb része házasságon kívül születik stb. Naponta hallunk az internet befolyásáról életünkben, az azon keresztül terjedő pornográfiáról, pedofil tartalmakról, a kiskorúak veszélyeztetettségéről.
Ha mindezt összevetjük azt gondolhatjuk, nincs megállás a tradicionális értékek visszaszorulóban vannak, a világ egyre extrémebb lesz.
Véleményem szerint mégsem kell ezt gondolnunk. Azt gondolom, hogy ugyan a nagypolitika szintjén – az Európai Parlament és az egyes államok törvényhozásainak szintjén, esetleg a média egyes megnyilvánulásai szintjén ugyan még megjelennek ezek a ultra liberális, minden társadalmi kötöttséget és korábbi megegyezést fellazító, felrugó aktusok, azoban a társadalom, az egyes ember szintjén ez már nem valósul meg, a társadalom nem akar továbbmenni a fenti irányba. Egyes eselmzők szerint a 2007-es gazdasági válság hatására is a társadalmak jobbra mozdultak, nem pedig tovább liberalizálódtak.
A politika szintjén követhető ez, hiszen az elmúlt év során Európában lezajlott egyes nemzeti parlamenti választásokon sorra a konzervatív elveket képviselő pártok szereztek többséget, ezzel alakíthattak kormányt (így volt ez Norvégiában, Izlandon vagy Németországban).
A várakozások szerint Dániában sem kap újra többséget a baloldali kormány vezető pártja, s egész Európára vonatkoztatva is elmondható, hogy a baloldali, szociáldemokrata pártok válságban vannak.
Elemzések szerint az Európai Parlamenti választáson azok az euró szkeptikus pártok fognak előretörni, amelyek nemcsak ellenzik az EU további integrációját, vagy mélyítését, hanem a tradicionális társadalmi felfogást is támogatják.
Érdekes mozzanatnak tekinthetjük azt, hogy nem csak Németország 8 tagállamában, hanem magában a Szövetségi Parlamentben sem kaptak helyet a német liberálisok, és ennek oka elemzők szerint a pártnak a pedofilia társadalmi és jogi elfogadtatása érdekében kifejtett tevékenysége.
Ha az angolszász sajtót olvassuk egyre másra jelennek meg olyan cikkek, amelyek az eddig kialakult politikailag korrektnek is nevezhető liberális nézetrendszerrel szemben szólamlanak fel.
Nemrégiben jelent meg egy több, mint 400 oldalas könyv a liberlizmus gyökereiről, melyet maga a szerző Larry Siedentop ajánlott az egyébként pénzügyi kérdésekkel foglalkozó liberális napilapban a The Financial Times-ban: “Remember the religious roots of liberal thought”, – azaz “Emlékezzetek a liberalizmus vallási gyökereire “címmel.
Spanyolországban a korábban megengedő abortusz szabályozást épp most állítják vissza a teljes tiltást eltörlő, de szigorúbb keretek közé szorító szabályok közé. Az angolszász világban állandó téma az interneten szabadon elérhető pornográf tartalmak korlátozása, az internetszolgáltatók arra kötelezése, hogy alapesetben ne lehessen elérni a pornográf tartalmat, nyilvános helyen, közlekedési eszközökön elérhető wifi szolgáltatás esetén elérhetetlen legyen. További már-már követelés, hogy az egyre explicitebb popzenei videókat lássák el az életkornak ajánlott karikákkal a CD-ken már ismert jelzések és besorolások szerint.
A brit sajtóban egyre másra kérdőjeleződik meg a permisszív (a megengedő) nevelési model mindenhatósága, azaz, hogy maga a gyerek dönti el mit, hogyan és miként akar csinálni, tanulni. Brit tudósítások szerint a svéd fiatalok bizonytalanok, amikor az önállóan kellene megállni a helyüket az életben, nem tudnak dönteni, magas az öngyilkossági arány körükben.
A brit sajtó közölte azt a bírósági ítéletet is, melyben egy angol anyát azért fosztott meg szülői jogaitól a bíróság, mert nem lépett fel tizenéves gyermekeivel szemben, nem korlátozta a tévénézésüket, internethasználatukat és ezzel testi és szellemi fejlődésüket veszélyeztette.
Az egyik legutóbbi brit statisztikai elemzés szerint harminc éves mélypontra zuhant a válások száma a házasságok első hét éve alatti időszakban, ami azt jelenti, hogy ugyan kevesebben kötnek házasságot, de a rizikós időszakokat a házasság 3. illetve 7. évét jobban átvészelik a párok, mint korábban. Az elemzések szerint köszönhető ez annak, hogy a ma már széleskörűen elfogadott együttélésből vagy után csak azok véglegesítik kapcsolatukat, akik valóban elkötelezettek a házasság mellett, másrészt az együttélés alatt beletanultak a problémamegoldásba. A pozitív statisztikához járul az is, hogy megváltoztak a társadalmon belüli magatartásminták, a férfiak sokkal jobban és többet vesznek részt a családi életben, valóságos munka- és szerepmegosztás alakul ki, amely így hozzájárul a családi élet fenntarthatóságához.
Nézetem szerint a gazdasági válság maga is olyan irányba tereli az embereket, hogy újra kell gondolniuk személyes és családi viszonyaikat, és sok esetben a régi jól bevált megoldás mellett döntenek.
Példa erre az Európai Unió egyik elvi tézise, hogy minél több nő dolgozzon, mert az hozzásegít a jóléthez. A brit adatok azt mutatják, hogy önmagában a fizetett munka, a munkahely nem csábítóbb, mint a családi élet. A brit családok egy részétől kereseti viszonyaik miatt megvonták a családi pótlékot. A változás azonban azt hozta, hogy ezen családok nagyrészében a nők azt választották, hogy inkább otthon maradnak a gyerekekkel, hiszen saját keresetük nem vagy éppen csak fedezné a gyermekellátás költségeit. A felmérés adatai szerint egyébként is, a nők nagy többsége inkább otthon maradna, ha megtehetné, minthogy dolgozni menjen, ha ez nem lenne anyagi szükségszerűség.
Ugyanígy az a trend, hogy az iskolából kikerülő generáció munkanélküli vagy nagyon alacsony béreken van foglalkoztatva ahhoz vezet, hogy a fiatal felnőttek visszaköltöznek a szülőköz vagy már el se költöznek onnan, így ez újra előtérbe hozza a többgenerációs családmodell kérdését és lehetőségeit.
Magyarországra tekintve azt mondanám, hogy “jókor vagyunk jóhelyen”.
Az új Alaptörvény elfogadásával nem egy lecsengő trend utolsó hullámaira kapaszkodtunk fel, hanem a most kialakuló, újra a tradicionális társadalmi megoldásokat előtrébe hozó és követő irányba állítottuk az országot.
Azt gondolom, hogy a magyar társadalom nagyon lassan változik és pontosan ennek köszönhetően mintegy túlélte az emberek egymásközti viszonyaira vonatkozó teljes szétzilálásának korszakát.
A mai magyar politika középpontjában a család van, amely saját maga dönti el mit és hogyan akar csinálni, milyen munkamegosztás van azon belül, ki a család feje, adott esetben ki a kenyérkereső. A mai magyar politika nem akarja kvótával elérni a nők politikai vagy a gazdasági életben való szerepvállalásának növelését. A magyar politika nem kötelezi a férfiakat ottonmaradásra a gyermek születése után, azzal, hogy ha nem maradnak otthon elvesztik a gyes egy részét. A magyar társadalom szemlélete szerint az a jó, ha a gyermek otthon van 3 éves koráig. Ez a nézet nem az anya szempontjából vizsgálja a helyzetet, jó-e ha a nő dolgozik, ha gyermeket vállal, egyáltalán társadalmilag elfogadható-e ez, mint Németországban, ahol ma is sok előítélettel kell megbirkóznia a munkát vállaló nőknek.
A magyar felfogás szerint a család nemcsak apából és anyából áll, hanem a nagyszülők is részei ennek, akik aktívan részt vesznek unokáik felnevelésében.
Mindez teljes egységben van a beveztőben említettekkel is, hiszen Széchenyi korának legnagyobb vitája, amely valójában elvezetett az 1848-as polgárosodáshoz, arról szólt, hogy a vegyes házasságokban vajon az állam kívülről megmondhatja-e a családoknak mely valláshoz tartozóak legyenek a fiú vagy leány gyermekek, a férj vagy a feleség. Az akkori vitában megfogalmazódó álláspont az volt, hogy a család az az alapegység, amely határánál az államnak meg kell állnia és hagynia kell, hogy a család tagjai maguk dönthessenek saját személyes sorsuk felől. Ennél többet ma sem kívánhatunk és azt gondolom ebbe az irányba indult el Európa is.
Elhangzott a “Magyar Nők a Nagyvilágban” címmel 2014. március 1-én megtartott konferencián.