2015. március 17.
Magyarként, ha az ember az Iszlám Állam harcairól készült videókat nézzük eszünkbe jutahatnak mindazok a történések, amelyeket az iskolai történelem órákon tanultunk, esetleg olvastunk az Egri csillagok, a Koppányi Aga testamentuma és az egyéb erről a korról szóló regényekben, dokumentumokban. Legyintünk rá, csak felszínes hasonlóság, csak történelem (esetleg csak kitaláció) – a XXI. században élünk, modern korban, minden más már, ezek csak képek, videók, nincs közünk hozzá.
A The Financial Times hétvégi, londoni kiadásának 2015. március 14-15-i számában a Life & Arts mellékletben Simon Schama cikkét közlik “The culture of conflict” címmel. A szerző az ókori asszír város Nimrud lerombolása kapcsán elemzi – korabeli feljegyzések alapján, mi is történt Angliában a reformáció idején. 1643-44-ben a “hosszú parlament” úgy döntött, hogy meg kell semmisíteni minden a babonasággal vagy bálványimádással kapcsolatos dolgot. A megsemmisítésben az egyik legprominensebb személy William “Basher” Dowing volt, aki tevékenységéről pontos feljegyzést (naplót) vezetett. Ebből tudhatjuk, hogy “Basher” Dowing Cambridge Egyetemén, a Pembroke Hall-ban 1643 decemberében nyolcvan a megbélyegzett kategóriában tartozó képet semmisített meg, Clare (Suffolk) településen mintegy ezer festmény került megsemmisítésre a 12 apostol szobra mellett. A cikk kitér arra, hogy a protestáns megsemmisítőket Thomas Cromwell indította útjára a (katolikus) kolostorok felszámolásával, ezt követően VI. Edvárd (1547-es) trónralépése után rombolás csak intezívebbé vált, és a király 1553-ban bekövetkezett halálának idejére Anglia elvesztette keresztény művészeti értékeinek 90 (kilencven) %-át.
A szerző szerint az ilyen és ehhez hasonló, kultúrális megsemmistíést elkövetők célja az, hogy a múlt öröksége semmilyen módon ne kösse a jelen népességet, hanem azok vakon kövessék a számukra a rombolók által kijelölt irányt. Angliában (velük) él a történelem.