2011. október 3.
Parlamenti vitanapot kezdeményezett Ertsey Katalin LMP-s képviselő asszony arról, hogyan lehetne javítani a nők szerepvállalását a közéletben. Közleményében leszögezte, hogy nem a női kvótáról akarnak vitatkozni.
A képviselő asszony rövid közleménye elsőként egy “policy shift”-ről árulkodik azaz arról, hogy az LMP már nem akarja kötelezően felülről szabályozott módon bevezettetni a női jelenlétet mondjuk a parlamentben. És talán jelenti azt is, hogy nem tenné kötelezővé az egyes cégek igazgatóságában illetve felügyelő bizottságaiban a minimális női tagok számát. Azért nevezem ezt “policy shift”-nek, mert Karácsony Gergely legutóbbi Inforádiós Aréna interjújában még erről beszélt (Inforádió 2011. augusztus 24. Aréna 1. rész 22’47”).
Ha a képviselőnő szavai ezt jelentik, akkor milyen eszköz marad számunkra, hogyan érhetjük el azt, hogy a nők nagyobb számban legyenek jelen a közéletben és a gazdasági élet felső pozicióiban – és ez ne csak ideig óráig legyen így, hanem tartósan beépüljön a társdalalom szövetébe?
Azt gondolom, hogy erre csak úgy van mód, ha a társadalom saját maga organikus fejlődése által érünk el ide. Nem kell ahhoz állami kötelezés, hogy mondjuk egyes nagyvállalatok felső vezetői “mentorálják” azon női kollégájukat, akikben potenciális lehetőséget látnak egy magasabb szakmai vagy karrier szintre lépéshez. Ez ma egyrészt bevett gyakorlat a fejlett világban másrészt a leghatékonyabb fajtája a nők pozicióba segítésére.
A The Financial Times 2011. szeptember 11-i írása szerint (Women embrace the strategies for a corporate life) egyes vezetőképző intézetek (business school-ok) külön csak női felsővezetők részére indítanak tanfolyamokat, hogy több éves vezetői gyakorlatuk mellett (is) olyan ismereteket szerezhessenek, amelyek által karrierjük tovább épülhet. Ezek közé az intézetek közé tartozik a Harvard Business School az USÁ-ból, az IMD Svájcból, a Ceibs Shanghajból. Ugyanakkor más neves intézetek, mint a francia illetve szingapúri Insead vagy a Judge a Cambridge-ben nem hírdet már csak nőikurzusokat, mert meglátásuk szerint ezeken a nők úgy érezték a csak női környezetben való tanulás mesterséges környezetet teremt és nem a valós életetben előforduló helyzeteket mutatja be.
Következtetésként azt vonhatjuk le, hogy nincs általános minden országban kötelezően követendő recept annak érdekében, hogy emelkedjen a nők közéleti szerepvállalása. A stabil eredmény létrejöttéhez elsődleges, hogy egy ország kultúráját és társadalmi szokásrendszerét vegyük alapul és annak figyelembe vételével jöjjenek létre a megoldási alternatívák. Láttuk ezt korábban a kínai üzletasszonyok lehetőségeiről szóló cikkben a mentorálás során illetve, hogy a társadalmi szokás, az idősek ellátásának kötelezettsége arra hajtotta a munkaadókat, hogy ők is hozzájáruljanak az idősek ellátásához.
Ennek fényében akkor, milyenek is vagyunk mi magyarok, milyenek a szokásaink? Álljon itt a The Times 2007. február 20-i cikke “Children welcome? No, in Britain. Yes, in Budapest” címmel Adam Lebor tollából.
Az írásból megtudhatjuk, hogy a szerzőnek személyes érintettsége van, magyar a felesége és így egyszerre két kultúrát lát folyamatosan és közelről. A cikk feleveztője azt mondja, hogy “más nemzetek sokat taníthatnak arról, milyen az a család-barát életmód”, majd később úgy folytatja, hogy “gyakran készen állunk arra, hogy az EU-hoz újonnan csatlakozott államokat kioktassuk, érjék el a ‘civilizált világ’ standardját, de ezek az államok sokat taníthatnak nekünk a családi értékekről.” A szerző szerint “a család központi szerepet foglal el a társadalomban és a gyerekeket mindenek felett értékelik, ami annak lehet következménye hogy a kommunizmus elzártsága miatt nem érvényesült a feminizmus és a ‘lifestyle politics’…. Magyarországon ismeretlenek köszönnek egymásnak liftből kilépve, ajtóban találkozva egymással….A gyerekek még mindig “csókolommal köszönnek”, mely ugyan archaikus, de nagyon megható is. Idős hölgyek becézgetnek ismeretlen gyerekeket, adnak tanácsokat az időjárás függvényében öltöztetéséről….. Kisgyerekkel közlekedő nőnek vagy férfinak életkortól függetlenül felállnak a tömegközlekedési eszközön és átadják a helyet. A villamosmegállóban külön jelezve van, hol lehet babakocsival felszállni. Budapest belvárosában lépten-nyomon játszótérbe ütközünk, ahol modern játékok vannak, puha ütésgátló járófelülettel… Babakocsik, gyerekruhák, babysitterek nevei vándorlnak anyukáktól anyukákig, és magától értetődik, hogy barátok és kollégák segítő kezet nyújtanak egymásnak. ‘Ez egy családközpontú társadalom’, mondja a megkédezett anyuka…. Magyarorzságon gyakran a szülők és a nagyszülők azért költöznek másik lakásba, hogy egymás közelében legyenek. Nagyszülők örömmel visznek meleg ételt az unokáknak, ha a szülőknek elfoglaltságuk van. ‘Itt a szokás az, hogy a családok együtt laknak és együtt nevelik a gyerekeket. Ez a szokás egyik generációról a másikra száll’, mondja a korábban kérdezett anyuka.”
Ha ilyennek lát minket egy külföldi, akkor alkalmazhatóak-e olyan standerdek, amelyek mondjuk Skandináviában vagy Nagy-Britanniában léteznek? Lehet-e fizetetlen munkának értékelni az otthoni segítséget, ahogy azt a képviselő asszony tette a nők negyven éves munkaviszony utáni nyugdíjbavonulásáról szóló felszólalásában a parlamentben?
További észrevételünk az lehet, hogy nem csak egy irányban kell gondolkodnunk a női szerepvállalásról a társadalomban.
Jelenleg az LMP-s megközelítés egyrészt az állam felől gondolkodik: az állam ad kvótákat, vezet be szabályokat, másrészt a nőket, mint “női munkavállalókat” teszi a kérdéskör középpontjába. Való igaz, hogy a nők egy része, mint alkalmazott jut jövedelemhez, munkavállaló. Azonban ha “vállalkozóként, befektetőként” is számításba vesszük őket, akkor további tér nyílik meg előttük. Itt most nem arra kell gondolni, hogy sok pénzzel valami nagy céget indít el a nő, hanem egy olyan ‘vállalkozási formára’, ami lehetővé teszi, hogy elinduljon egy úton. Nagy-Britanniában sok ilyen sikertörténet van, hogy valaki otthon, gyerekszülés és nevelés mellett, a konyhaasztaltól kezdett el vállalkozni és ma már több millió fontos forgalmat ért el (ld. Toast, Howicks stb). Mindehhez persze szükség van egyrészt arra, hogy a nők ebben a szerepben is el tudják magukat képzelni, másrészt minden a kezdő vállalkozásokat illetve a kkv-kat érintő szabályokat minél egyszerűbbé kell tenni. A női “válallkozókban, befektetőkben” rejlő az egész gazdaság számára potenciális lehetőségre hívja fel a The Financial Times cikke is.