Gondolatok a rendszerellenzékiségről
2011. április 16.
Wéber Attila az Inforadió Aréna című műsorában hosszan fejtegette azt a dilemmát, mely szerint a mostani ellenzék “rendszerellenzéki” legyen-e vagy sem és ha igen, akkor milyen esélyei vannak a jövőben.
Azt gondolom, minden ilyen kérdésfeltevés és gondolkodás hibás. Egy “nyugatos és modern demokráciában” nem lehet rendszerellenzékinek lenni. Egy “nyitott, nyugatos, demokrata” nem lehet a rendszer ellenzéke, mert hisz a népfelség elvében és a jog uralmában. Ha hisz ebben, akkor el kell hogy fogadja a törvényhozási (országgyűlési) választások eredményét és engedelmeskednie kell az országgyűlés által megalkotott jogszabályoknak.
Egy “nyitott, nyugatos, demokrata” nemtetszését fejezheti ki a parlamenti többség által hozott törvények miatt, kritikával illetheti a végrehajtó hatalmat vezető miniszterelnököt, de nem lehet a rendszer ellensége, mert akkor nem hisz a demokráciában.
Egy “nyitott, nyugatos, demokrata” beszélhet “Orbán korszakról” de semmi esetre sem “orbáni rendszerről”, főleg akkor nem beszélhet, ha maga is tagja a népfelség elve alapján megválasztott törvényhozásnak, megvannak az eszközei arra, hogy a fennálló helyzeten változtasson, mégha eszközei nem azonnal hoznak eredményt számára.
Gondoljunk csak bele, beszélhetünk-e ‘Blair rendszerről’, vagy ‘Thatcher rendszerről’ vagy ‘Churchill rendszerről’. Nem, hiszen mindhárom miniszterelnök ugyanannak az alkotmányos rendszernek volt a végrehajtója (miniszterelnöke), mégha más politikai irányvonalat képviseltek is.
Rendszerellenzékiségről csak az beszélhet, aki gondolatilag nem váltott rendszert, akinek a politikáról és a társadalomról való nézeteit még mindig a marxizmus-leninizmus eszmerendszere és gyakorlata határozza meg.