2016. március 8.
Nőnap van megint. Minden rádióadó, tévécsatorna, internetes protál, valamire is adó szervezet híreket közöl, konferenciát szervez a nők helyzetéről. Osztályharcos és materialista szervezetek elsősorban az egyenlő munkáért – egyenlő bért kérdését feszegetik, mások a nők munkaerőpiaci jelenlétével foglalkoznak (hogyan térhetnek vissza a fizetett munka piacára a nők az után, hogy otthon voltak kisgyermekeikkel és fizetetlen munkát végeztek). Esetleg arról beszélnek hány nő vesz részt a vállalkozások vezetésében, irányításában. Minden valahogy csak a pénz és a gazdasági megközelítés felől foglalkozik ezzel a kérdéssel.
Lehetséges azonban, hogy az emberi szinten – az egyes nő, vagy család szintjén sokszor érzelmi kérdések is dominálnak, amikor döntéseket kell hozni.
A fenti megközelítésekben rendre kimarad az az aspektus, hogy a gyermek megszületésével nem csak egy matéria keletkezik, hanem egy másik ember születik, akivel szemben érzelmi viszony is kialakul és ez teszi igazán nehézzé a nők (és a család) döntéseit arról, hogyan legyen tovább. Amikor olyan “visszaemlékezéseket” olvasunk, amelyekben családos/gyermekes nők beszélnek arról, hogyan vitték a napi teendőket a család és a munkahely között, mindig ott vannak azok a kifejezések, hogy “szorongva”, “rossz lelkiismerettel” “nehezen” döntött így vagy úgy a nő, arról, hogy munkába álljon, pénzt keressen.
És itt jön kérdésünk: és mit tehet ÖN, hogy ez a helyzet könnyebb legyen, ha nem is feloldható teljesen?
Nemrégiben egy spontánul kialakuló beszélgetés résztvevője voltam mintegy fél tucat negyvenes éveit már majdnem elhagyó nő társaságában. Mindegyikük több gyereket nevelt már fel, a gyerekek vagy egyetemisták vagy érettségi felé járó gimnazisták voltak. És akkor arra terelődött a szó, hogy valahol, egy minisztériumban konferencia lesz (női kérdésekről), ahol biztosan XY is meg fog jelenni, és majd hozza a kisbabáját, és ahogy szokta szoptatni is fog. Itt kisebb vita bontakozott ki arról, hogy hagyhatná-e otthon arra a pár órára a gyermeket, vagy inkább szólna-e be előzőleg a konferencia szervezőjéhez, hogy ekkor és ekkor biztosítsanak számára egy helyiséget, ahol szoptatni tud. Arra a kérdésre, hogy egy minisztériumban – ahol feltételezhetően az adminisztratív munkát végző női dolgozók nagy számára tekintettel kellene lennie egy szoptatós (baba-mama) helyiségnek nemleges volt a válasz. Repülőtéren igen, bevásárlóközpontban igen, minisztériumban nem. Itt egy kis csend következett a beszélgetésben, mert minden nő visszagondolt a sajtát élményeire, hogyan oldotta mindezt ő meg évekkel ezelőtt, sokkal nehezebb társadalmi környezetben – és itt van, megoldotta, felnevelte, elindította az éltere azt az egy-két- három-öt gyereket (társadalmi) segítség nélkül.
És itt a kérdés: Ön mit tehet? Végignézi-e, hogy másnak is épp olyan nehéz, mint Önnek (vagy feleségének, leányának, menyének, sogórnőjének, házbeli szomszádjának) volt? Megrándítja-e a vállát és azt mondja, mindenki túléli. Vagy mondjuk veszi a bátorságot és a fáradtságot és bekopog a vállalati (minisztériumi) HR-eshez, vagy felsőbb vezetőhöz és megkérdezi lehet-e egy olyan helyiséget nyitni, ahol tiszta és nyugodt környzet van ahol, adott esetben meg lehet egy kisbabát szoptatni. Mindez csak a törvény betűjének alkalmazása lenne. A 2012. évi I. törvény, Munka törvénykönyvének 55 §-a szerint a munkavállaló (a nő, az anya) mentesül a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettségek teljesítse alól a szoptatás első hat hónapjában naponta kétszer egy órára …… a kilencedik hónap végéig naponta egy órára.
A törvény tehát biztosítja a lehetőséget a szoptatásra, a jogszabályok ma már biztosítják azt is, hogy az anya bármikor munkába állhasson és ne veszítse el a családi támogatást – tehát életszerű, hogy adott esetben visszamegy dolgozni, de még szoptatnia kell vagy szoptatni szeretne. Ha repülőtéren, bevásárlóközpontban igen, egyéb munkahelyen miért nincs erre lehetőség általánosságban? Miért csak flashmob van a McDonalds-ban, miért nincs szoptató szoba? A válasz nem lehet az, hogy ugyan már ki is akarná használni – mert ha meglenne a lehetőség biztosan lenne, aki élne vele. Mégha csak néha történik is ilyen, a pozitív üzenet, élmény ott lenne, híre menne, másutt is kialakítanának ilyet, nem lenne egyedi eset, különcség az egész.
Az, hogy a nők helyzete egyre javuljon – a társadalom elfogadja, hogy a gyermekvállalás belefér a munkavégzés mellé, azon is múlik, hogy maguk a nők tesznek-e ezért valamit: a nőknek maguknak is tenni kell az általuk nehézségnek ítélt helyzetek megoldásáért. Az idősebb generáció már tudja mi és hogyan volt, élettapasztalatával éppen hogy előre láthatja a helyzeteket, a nehézségeket és segíthet a megoldásában. És nem is kell nőnek lenni ebben, a férfiak éppen olyan jól értik és látják a problémákat, mint a feleségeik, lányaik, anyósaik, vagy éppen ÖN.