A politikusok, az újságírók értetlenül állnak Magyarország jelenkori megszólalásai és cselekedetei előtt. Hiába írják le pontról pontra, amit mondjuk a miniszterelnök mond, mégsem áll nekik össze a jelentés.
A Catholic Herald című katolikus hetilap 2017. február 24. számában “Barbed-wire Christianity” címmel egész oldalon tudósít mi történik Magyarországon.
Az írás Orbán Viktorral kezdődik. Számba veszik, hogy az 53 éves miniszterelnök kálvinista vallású, felesége katolikus és már 35 éves korában egyszer lehetőséget kapott arra, hogy ő irányítsa Magyarországot. Kitérnek arra, hogy “illiberális demokráciáról” beszélt néhány éve (Marine LePenhez és Vladimir Putyinhoz hasonlóan) és rendületlenül utasítja vissza az illegálisan Európába érkező menekültek befogadását miközben arról értekezik, hogy meg kell őrizni Európa keresztény identitását és örökségét, sőt nyiltan arról beszélt, hogy Európát muszlim invázió fenyegeti.
A cikk megemlíti, hogy a magyar katolikus püspökök közönyösen vették tudomásul a déli határon kiépített kerítés felhúzását, közben pedig arra hivatkoztak, hogy az államnak joga van megvédeni állmapolgárait. Az írás megjegyzi, hogy a Katolikus Caritás “kötelezően” megtett segítségnyújásán kívül alig volt tevékeny megsegítése a menekülőknek, mely ellentétben állt Ferenc pápa felhívásával. Magyarország elutasítja az EU által megállapított kvótát illegális bevándolrók befogadására és a területén beadott 30 ezer menekültügyi kérelemből csupán 400-at bíráltak el pozitívan.
Mindezek mellett vagy ellenére a magyar kormány létrehozott egy állmatitkárságot, amely az üldözött keresztényeknek nyújt pénzügyi és morális támogatást, kimondott cél, hogy Budapest legyen ennek a tevékenységnek a motorja és centruma.
A cikk kitér arra, hogy a Katolikus Egyház, mely Magyarország lakosságának 70%-át képviseli, jogosult volt visszakapni ingatlanait és vagyonát az államosítás után köszönhetően Orbán miniszterelnöki tevékenységének. A 2011-ben elfogadott új alkotmány tartalmazza, hogy “Isten áldd meg a Magyart” illetve rögzíti a kereszténység szerepét a nemzet megmaradásában és kultúrájában, rögzíti, hogy a házasság egy férfi és egy nő közössége, az élet a fogantatással kezdődik illetve kiemeli az olyan nagy magyarok tevékenységét, mint Szt István.
Megjegyzik, hogy 2012-ben a 362 elismert vallás és felekezet száma 14-re redukálódott, ugyanakkor a kormány Euro milliárdokat csoportosított át az új renszer szerint elismert egyházak társadalmi szolgálatára – külön kitérve arra, hogy ebből az orosz ortodox egyház is részesült, amely nem kis meglepetésre elismerően szól Orbán Viktor tevékenységéről.
A szerző a cikk zárásaként azon goldolkodik, hogy a nemsokára Magyarországon megrendezendő Eucharistikus Világtalálkozó előtt vajon a katolikusok (a keresztények) elgondolkodnak-e azon mennyiben valós keresztényi értékek állnak itt a középpontban és mennyire csak ezeknek az értékeknek és nézeteknek a politika céljaira való hidegen kalkulált felhasználása.
Ez az a pont, ahol meg kell állnunk és rámutatnunk arra az alapvető poroblémára, hogy miért nem értik Magyarországot az újságírók és a politikusok.
Mindez történelmünkben keresendő.
Azt nagyjából mindenki tudja, hogy Nagy-Britannia nem olyan ország, mint a többi. A forgalom a másik oldalon halad, királyság és nem köztársaság, az állam nincs elválasztva az egyháztól, nincs írott alkotmánya, hanem az “alkotmány”, amely meghatározza a törvénykezést, a politika és a mindennapi élet kereteit egy jogszabály és szokásgyűjtemény, mely több száz évre nyúlik vissza, hogy csak a legfontosabbakat említsük.
Magyarország tekintetében nem gondolnánk, hogy kilóg a sorból hisz egy az Európai Unió tagállamai közül, igaz ugyan korábban kommunista ország volt, és ennek köszönhetően “kevéssé fejlett”: mind politikailag, mind gazdaságilag. Mind minden rendes EU állam tehát mindenben megfelel az Európai Unió követelményeinek: köztársaságként van írott alkotmánya, a hatalmi ágak szét vannak választva egymástól, egymást ellenőrzik, állam és egyház szintén el van választva egymástól. És itt hozzátehetjük, mintegy 70 éve.
1946 előtt Magyarország királyság volt, állam és egyház szorosan együttműködött, nem volt írott alkotmánya a mai értelemben véve, hanem csak egy “szokásokból és jogszabályokból álló” gyűjteménye volt, amit ma történeti alkotmánynak hívunk – és ami 946 évig meghatározta a politikai döntéshozók és állampolgárok cselekedeteit, gondolkodását, döntéseit. Miért fontos mindez? Mert így ennek része volt például Szt István jogalkotása és hagyatéka – mint legelső fejezet, a “Szent Istán Király Intelmei Imre Herceghez” című “írása”. Ebből a munkából sokszor és sokan szoktak idézni, leginkább azt, hogy az “egy nyelvű és egy szokású ország gyenge” – így be kell fogadni az idegeneket. Ugyanakkor a legelső parancs a “Katolikus hit megőrzéséről” szól – itt a katolikust, mint egyetemes keresztény hitet kell érteni. Ez azt jelenti, hogy a Magyar Királyság első számú törvénye arról szólt, hogy a keresztéységet tartsuk meg (az utolsó magyar király koronázásakor is ez volt az első fogadalom, amit IV. Károlynak meg kellett tennie) – és ha visszatekintünk történelmünkön a döntéshozók mindig megpróbálták ezt a No.1. szabályt érvényesíteni. Ezt nem értik ma sem az európai, sem más politikusok, hogy a történelmi alkotmány helyreálításával gyakorlatilag helyreállt az a gondolati és szokásrendszer, ami a kommunizmusig meghatározta Magyrország jogalkotását, politikai cselekvését, mindenapi szokásait és gondolkodásmódját. Csak ebből a szempontból érthető, miért beszél 2017-ben egy EU-s tagállam miniszterelnöke arról, hogy nem fogad be nem üldözött, nem keresztény személyeket nagy tömegben. “We don’t do God”, mondta Tony Blair kommunikációs főnőke mintegy két évtizede, “We do God”, mondhatja a magyar kormány.