Gondolatok egy kampány kapcsán
2011. május 17.
A kampányról egy vasárnap hallottam először a Lánchídrádió adásában, Soltész Miklós államtikár plasztikusan írta le, mi lesz azon az óriásplakáton, ami majd felhívja a nagyközönség figyelmét a témára. Azután hétfőn kora délután olvastam valami cikket az egyik internetes protálon és a felülről félig belógó statikus kék hírdetés egyszercsak barnás színűre váltott, villódzott. A színek eltéveszthetetlenek voltak, a fény jött át egy szilárd testen és így mutatta meg, amire a kép fókuszált. A színek a megvilágítás sárgája és a szilárd testben lévő dolog barna színe így félig látva is egyértelművé tette, hogy ez az a kép, amit annak idején olyan csodálattal vett körül a világ: fénykép az anyaméhben lévő magzatról. Mondom csak így félig olvasva, a beszűrődő információ alapján már sejtettem, hogy mi a kép, majd a cikket befejezve feljebb mentem az oldalon és ott állt előttem a hírdetés teljes valóságában. A hírdetés egyszerű, egy zárójelbe tett mondat, egy tegező módban tett felhívás az örökbefogadásról.
Két férfi beszélget
A hírdetés megjelenése óta pro és kontra vita alakult ki. A vitában a legtipikusabb az az interjú, amikor Pálffy Istvánt kérdezte az atv reggeli műsorvezetője a témában.
Tipikusan két férfi beszélgetett az abortuszról. Mindketten a nőkről beszélgettek, a nő döntéséről beszéltek.
Tipikusan a témában megjelent cikkeket is férfiak írták, csak néhányat említve: Szilvay Gergely: Az abortusz nőellenes és gyilkosság (konzervatórium), Szabó Márk: Az állam az abortusz vitában (jobbklikk), Balavány György: Elég a magzatgyilkosságokból (mindennapi), a témában megszólaló Babarczy Eszter: Mi a helyzet az abortusszal (life & style) kivételnek számít, ide nem sorolva a militáns női szervezet peticióját a kampány ellen.
Tipikusan világnézetileg elkötelezett KDNP-s politikus fejti ki véleményét ezt megkérdőjelező beszélgetőpartnerrel.
Mit mondhatnának ?
Valóban, a kérdés mit is mondhatunk illetve mit akarunk mondani. A fenti írásokban leginkább az a közös hogy együtt, egymás mellett és egymásnak is ellentmondva vannak tények, érzelmek és nézetek összesűrítve, amely azt gondolom nem fog elmozdulást hozni a jelenlegi helyzetből.
A cikkekből egyértelmű, hogy a magyar lakosság 60%-a nem kívánja a jelenlegi abortuszt megengedő szabályozás változtatását (ebbe a lazítás is beleértendő), míg a lakosság 17%-a azt gondolja, hogy az szigorításra szorul.
A cikkekben visszatérő téma, hogy az egész kérdés egy bizonyos politikai-világnézeti törésvonal mentén van megcsontosodva, amely nem biztos hogy feloldható.
Igaz-e ez a megcsontosodottság és ha a számokat nézzük, milyen következtetésekre juthatunk?
A szigorításpártiak száma fentiek szerint 17%, ami önmagában nem jelentős – de jelentősebb, mint a KDNP-s politikai jelenlét. Ebben az esetben tehát olyanok is vannak, akik túlcsordulnak a világnézetileg elkötelezett szavazókon, tehát a KDNP kampánya másokat is elérhet, nemcsak saját szavazóikat.
A vita akkor indult el, amikor a magzati élet védelméről szóló passzus belekerült az új alkotmányba. Az akkor megszületett cikkek két dologra fókuszáltak: megszületés vagy abortusz – a harmadik lehetőség, mint örökbefogadás nem merült fel.
A kampány ezt a harmadik lehetőséget akarja támogatni. Kérdés, lehetett volna-e a valóban helyes szándékot jobban kivitelezni, nem felkínálni a lehetőséget a szokásos érveknek, kritikáknak, előítéleteknek.
Mi lett volna ha a kampány nem ezzel a tipikusan pro-life-os képi megoldással operál? Mi lett volna ha egyszerűen csak egy mondat van kérdőjellel a végén, “abortusz – egy élet kioltása?” Egy ilyen “személytelen megoldás” elindított volna egy gondolkodási folyamatot az egyszerű mindennapi híreket fogyasztók, utcán közlekedőkben anélkül, hogy hirtelen és nyilvánosan állást kellett volna foglalni. Elindított volna egy gondolkodási folyamatot, melyre építve lehetett volna behozni az örökbefogadás gondolatát, mint vállalható alternatívát a kényes helyzetben.
Érvek és ellenérvek
A megcsontosodott nézetek vonalai mellett az érvrendszer is megkövültnek tünik. Tipikus ellentétpár a “abortusz – adjunk ingyen gumióvszert, fogamzásgátló tablettát” páros. Gondolkoztunk-e már azon, hogy a fogamzásgátló tabletta elnevezése már megmondja, miért hamis ez az ellentétpár? Mert a gumióvszer és a tabletta a fogazást gátolja, az abortuszról való döntéshozatal pedig éppen a fogamzás utáni helyzetről szól, így elsőként éppen azt kéne tudatosítani, hogy az abortusz nem a fogamzásgátlás vagy a családtervezés eszköze. Ha ezt a nézetet a társadalom széles körben osztja, már nagy lépést tettünk előre azon az úton, amely szerint nem “szalonképes megoldás” a művi terhességmegszakítás.
Szokásos vitatéma a “mikortól kell embernek tekinteni az embriót” kérdésköre. Azt gondolom ez a kérdéskör az ami leginkább tartozik a világnézetileg árnyalt kategóriába és alapja a lelkiismerti szabadságon álló döntésnek. A korábban említett cikkek közül Szilvay Gergely utal a Magyar Püspöki Kar körlevelére (Az élet kultúrájáért, 2003) , melyben pontosan ezt a kérdést fejtegeti a katolikus egyház.
A KDNP hozhat új gondolatokat a vitába úgy is, hogy marad saját világnézeti alapjain. Ha időben tovább keresgélünk a Magyar Püspüki Kar körlevei között ídézhetjük az 1956. szeptember 12.-én kelt körlevelet “Az abortusz ellen”.
Maga az időpont ragadott meg először: 1956. szeptember 12. még az ’56-os forradalom kitörése előtt jóval. Akkor kelt a levél, amikor még senki sem gondolta, hogy a kommunizmus totalizmusa ellen nyilvánosan fel lehet lépni. Amikor valóban máig legendás nehézségek között élt a magyar társadalom.
A körlevél egyik mondata arra tesz utalást, hogy ugyan van abortusz, de ezt nem engedi meg a törvény mindenütt. Pontosabban arról van szó, hogy ezt Svédországban megengedi a törvény. Ez lenne az első, amit nyilvánosan meg lehetne vitatni. Az abortusz törvényileg biztosítottsága nem öröktől való, hanem az egyes társadalmak bizonyos periódusaiban erre a törvényhozás megadta a jogot, valamilyen keretek között. Az egész szabályozás (kinek a részére, milyen időintervallumon belül, milyen feltételek esetén) a társadalom konszenzusán alapul.
A legérdekesebb része a körlevélenek így szól: “…..hiányozni fognak a munkáskezek is, ha nem lesz gyermek a családban, kevés lesz a fiatal és sok lesz az öreg, és az öregek eltartása súlyosan fog nehezedni a fiatal nemzedékre”. Azt gondolom, hogyha ezt az állítást bizonyítottnak vesszük mai társadalmi viszonyainkra nézve, akkor azt is gondolhatjuk, hogy a körlevél egyéb megállapításai is valódiak és megállják a helyüket évtizedekkel az után is, hogy papírra vetették azokat. Mindez hitelességet adhat a KDNP-s kampánynak és gondolatfelvetésnek és mélyebb gondolatokra késztet mindenkit.
Változások társadalmi szinten
A KDNP-s cél, egy olyan állapot elérése, melyben nem történik abortusz teljesen legitím – és nem is lehetetlen.
A példa egészen máshonnan van, de jól jellemzi egy társadalom lehetőségeit: Roman Polanski esete. Polanskit nemrégiben tartóztatták le Svájcban egy díjkiosztó gálára való utazásakor nemi büncselekmények elkövetésének vádjával. Az eset nem napjainkban történt, hanem jóval régebben. A rendező ellen az volt a vád, hogy egy 13 éves lánnyal létesített szexuális kapcsolatot. Az eset még az 1970-es években történt, Polanski az ítélethirdetés előtt elhagyta az USÁ-t. Mi ebből az abortuszról szóló vitában levonható tanulság? A tanulság az, hogy Polanski azért nem mer visszamenni az USÁ-ba (a büntetésen túl), mert az a tett, ami a ’70-es években egy könnyű és elfogadható estének tűnt az amerikai társadalom számára az ma már teljességgel elfogadhatatlan: kiskorúak szexuálisan való megközelítése, (ki)használása – akár beleegyezésükkel – ma már teljes mértékben elutasított. Ezért nem meglepő, hogy nem voltak színészek, újságírók, rendezők, híres személyiségek, akik Polanski mellett foglaltak volna állást. Az amerikai társadalom hosszú éveken keresztül azokkal a tudósításokkal szembesült, amik arról adtak hírt, hogy az amerikai katolikus egyházban milyen sérelmek érték a kiskorúakat. Mindezek alapján az általános szemlélet akként változott, hogy a kiskorúakat nem lehet szexuálisan zaklatni és ez a meggyőződés nem csak a katolikus egyházra terjedt ki végsősoron, hanem a libeárlisan gondolkozó, a médiában ismert személyiségekre is, illetve a társadalom minden tagjára.
Ha tehát a KDNP a magyar társadalmat jól ismerve alakítja ki a közeljövőben üzeneteit és azok megfogalmazásait elérheti mindenféle törvényi szigorítás nélkül tervezett céljait.