Urbánus dolgok 3.

2013. március 7.

Az idei tél slágertémája a hajléktalan kérdés volt, főleg azt követően, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek ítélte azt a lehetőséget, hogy a hajléktalanoknak megtiltható legyen a közterületen való életvitel.

Budapest Főváros polgármestere számos alkalommal próbálta bizonygatni, hogy az önkormányzat tulajdonképpen emberbarátként lép fel ebben az ügyben, nem pedig könyörtelen hatóságként és elismerendőnek tartja azt a tényt, hogy a tavalyi télen mindössze egy ember fagyott meg a nyilt utcán.

A The Spectator 2013. február 2. száma a londoni helyzetet írja le (Cold comfort). Ezen a télen még Londonban is fagypont alá süllyedt a hőmérő higanyszála, ezér Boris Johnson polgármester ’emergency sheltert’ (krízis szállót) hozott létre, mely állítása szerint azonnali segítséget tud nyújtani az utcán élőknek a hidegben. A szállót akkor nyitják meg, ha három egymást követő éjszaka fagypont alatti hőmérsékletet mérnek.

A cikk szerzője maga tesztelte a rendszert. Mint kultúrált londoni lakos nem csak az átlagos városlakókkal van mindennapi kapcsolatban, hanem a környékükön élő két hajléktalannal immár hat éve ismerik egymást. A 77 éves anya és felnőtt fia élnek a szabad ég alatt háborítatlanul. Az utóbbi időben azonban megszokott tartózkodási helyüket átépítették, és ezért  a két hajléktalan is változtatott szokásain. Holmijukat az egyszerűség kedvéért napközben egy megörzőben helyezték el, ha azonban záróra után érkeztek azt már nem kaphatták meg, így éjszakára mindenfajta meleg ruha és takaró nélkül maradtak. Ez történt azon az estén is, amikor Londonban az előrejelzés -2C fokot jósolt.

Szerzőnk  és barátnője első lépésként az internetes keresőbe írta be a “hajléktalan” “sürgősségi ellátás” “tél” kifejezéseket. Este kilenc és tíz óra között kürölbelül 15 szervezetet tárcsáztak és azt kellett megállapítaniuk, hogy ugyan számos jótékonysági szervezet és alapítvány foglalkozik a hajléktalanokkal, azok ellátásával, esetlegesen elhelyezésével, azonban krízis helyzetben senki sem nyújt “utcán át” való ellátást. A megkeresett szervezetek egy részénél a segélyvonalra érkező hívást egyáltalán nem fogadták vagy csak a hangposta üzenete válaszolt, esetleg a lelki segélyre szórulókat igazította útba egy másik szervezethez a gépi hang.

Végül szerzőnknek sikerült egy aktivistával beszénie telefonon, aki közölte, hogy ugyan vannak szabad helyeik krízis központjukban, a befogadáshoz azonban az utcai szociális munkás ajánlása kell, melyet legkorábban 48-72 óra leforgása alatt lehet beszerezni. Ekkor jutott szerzőnk eszébe az az újsághírdetés, melyben Boris Johnson büszkélkedik a téli krízis szállóval. Nosza, sikerült megtalálni a telefonszámot, a hívást élőben fogadta az operátor, azonban azonnali elhelyezést nem lehetett igénybevenni a hajléktalanoknak, mert nem volt beutalásuk (referral). Szerzőnk és a hajléktalanok ekkor úgy határoztak, hogy elindulnak és keresnek egy utcai szociális munkást, aki be tudná őket utalni a krízis szállóra. Éjszaka 11 óra felé reményvesztetten álltak meg egy alacsony kategóriájú szálló előtt. Szerzőnk ekkor úgy döntött, hogy a további próbálkozást feladva kivesz egy családi szobát a hajléktalanoknak és megkönnyebbülten távozott, hogy megmentette őket a kihüléstől. Hazafelé tartva az egyik segélyszervezet operátorának szavai csengtek a fülébe: “Azt hiszem sajnos már nem nyújtunk krízis helyzetben segítséget hajléktalanoknak. Sokkal inkább adatlapokat töltünk ki és írásban arról értekezünk mi lenne még a szükséges tennivaló, de ez a valóságban nem segítség”.