Veszélyben az abortusz – nem kacsa !

2012. február 27.

Az abortusz betiltásának lehetőségéről, legalábbis szabályozásának szigorításáról a The Sunday Times 2012. február 12. számának 35.oldalán olvashatunk. Az újságíró Matthew Campbell először egy neves nőgyógyászt szólaltat meg, aki korábban életmentő műtéteket végzett olyan nőkön, akik nem legálisan végeztették a magzatelhajtást és ezért orvosi segítségre szorultak. A neves orvos, aki a korábbi szocialista kormány tanácsadója is volt, attól fél, hogy a tiltás illetve szigorúbb szabályok megsokrozzák majd a tiltott abortuszokat, sőt majd Nagy-Britanniába utaznak a nők, ahol sokkal szabadabb a szabályozás a műtét elvégeztetésére.

A cikk szerint a jobboldali miniszterelnök hivatalba lépése óta azt ígéri, hogy az állami kiadások lefaragásával elkerüli, hogy az ország csődbe menjen. Mindeközben a miniszterek azon vannak, hogy visszafordítsák a szocialista kormányzat alatti történéseket. Ilyen például az oktatási miniszter, vagy az igazságügy miniszter, aki az abortusz szabályozáson kíván változtatni. A jelenlegi szabályozás a terhesség 14. hetéig engedi meg a terhesség megszakítását bármilyen indok igazolása nélkül. Jelenleg a 16 évesek szüleik beleegyezése nélkül is elvégeztethetik a műtétet.

A megszólaltatott családtervezési aktivista szerint nagy kár lenne ennek a szabályozásnak a szigorítása, mert az csak az illegális abortuszok számát emelné meg. Állítása szerint a kormány készülő szabályozása ideológikus alapon áll, a fent megkérdezett orvos szerint ” erkölcsi ítéletet akarnak jogszabályba önteni”.

A feminsita csoportok is rendszeresen tüntetnek többek között a készülő szigorítás ellen, valamint az Esélyegyenlőségi Minisztérium megszüntetése ellen.

A homoszexuálisok csoportjai is félelemmel néznek a jövőbe, sokan közülük azért aggódnak, vajon egy új szabályozás érvénytelenné teszi-e korábban megkötött házasságaikat.

Az újságíró, hogy bemutassa az országban uralkodó állapotokat – a súlyos jobbra tolódást – ismerteti egy ismert nyomozó ügyésznek az esetét, akit felmentettek állásából, mert olyan politikus ellen indított eljárást, aki ellen nem kellet volna.

Megszólaltat egy katolikus papot, aki rendszeresen tüntet az abortuszt végző klinika előtt. Véleménye szerint a változást nem a jogszabályokon, hanem a papságon múlik, hogy megváltozzon az emberek hozzáállása az abortusz kérdéséhez.

Zárás képpen az újságíró többek véleményét ídézi, akik szerint a jobboldali kormány ellenreformjai polarizálják az országot és ezért fel kell lépni, egyelőre tüntetésekkel, amelyek békések. De meddig azok – teszi fel a kérdést zárásként az újságíró.

Ha az olvasó esetleg arra gyanakodna, hogy a hírek nem ponosan szólnak a magyar helyzetről jól gondolja. A cikket Barcelonából küldte a tudósító és a jelenlegi spanyol helyzetről szól (Abortion at risk as Spain turns right). Elolvasása után meg kell állapítanunk, hogy a jelenlegi támadások nem a magyar kormánynak szólnak elsősorban, hanem bizonyos témáról jelenleg egyfajta képpen számolnak be a tudósítók. Akár Magyarországról, akár Spanyolországról szóljanak a hírek. A témát nem tudják másként kezelni jelenleg, csak a liberális-feminista megközelítés felől.