2018. április 22.
A The Daily Telegraph 2018. április 17-én a szokásos mellékleteknél eggyel többel jelent meg. Egy egész különálló “kis újság” jelent meg Ugandáról.
Az ilyen mellékletek nem szokatlanok a brit sajtóban. A The Financial Times-ban rendszeresen vannak ilyen, egyes országokat vagy régiókat bemutató mellékletek, általában feltételezhető, hogy a melléklet kiadását az adott állam valamely minisztériuma vagy valamely szerve “szponzorálta” (mondjuk a privatizációs ügynökség vagy a túrisztikai hivatal) – ugyanakkor az újságtól és az újságíróktól továbbra is megkívántatik, hogy tárgyilagosan írjanak, a tényeket közöljék és azokat ne keverjék össze a véleménnyel.
Nos tehát az Ugandáról szóló mellékletben az első oldalon második hírként az szerepel, hogy “tárt karokkal várják” a migránsokat (“An open arms-policy). A rövid tudósításból megtudhatjuk, hogy az Ugandába a környező országokból érkező migránsok és menedékkérők száma mára elérte az 1,4millió főt. Dél-Szudánból leginkább nők és gyerekek menekülnek a barbár erőszak elől, számuk az ENSZ Menekültügyi Szervezete az UNHCR szerint is meghaladta az egy millió főt. A menekültek túlnyomó része a Bidi Bidi nevű menekült táborban kapott elhelyzést, amely Afrikában mindenkinek ismerősen cseng a fülében, hiszen korábban is menekült tábornak használták (amikor Ugandán belül volt polgárháború és itt lettek elhelyezve a menekülők).
A cikkben megszólal L. Muthoni Wanyeki, az Amnesty International régiós igazgatója, aki méltatta Uganda elkötelezettségét a menekültek befogadása mellett, kiemelve, hogy egyes országok lezárják határaikat a menekülők elől.
A tudósítás szerint Ugandában a mekültek szabadon mozoghatnak az ország területén, hozzájutnak az alapvető orvosi és szociális ellátásokhoz, oktatáshoz, dolgozhatnak és vállalkozásokat alapíthatnak.
Mi a siker titka? – tehetjük fel a kérdést, miért nincsenek ellenérzések a menekültekkel szemben, még állami szinten sem Ugandában?
A választ Yoweri Museveni ugandai elnöktől kapjuk a cikkben. Szavai szerint: ” Refugees from other African countries are not a problem to us. The colonial boundaries are meaningless to us, because the same people are cut into different countries. Refugees from South Sudan or Congo or Kenya are part of our same cultural groups and part of our society. These are our people, and if they want to relocate into society, it’s not such a cultural shock.”
Elmondhatja-e ezt egy európai ország vezetője, hogy az országába érkező migránsok ugyanolyan kultúrából származnak, ugyanannak a társadalomnak a részesei, részei, mint a fogadó országé – lehet-e arról szó, hogy a migránsok csak úgy minden átmenet nélkül, “kultúrális sokk” nélkül válnak részévé egy másik társadalomnak, országnak, gazdaságnak – így sikeres lesz az integráció mind a két fél részére?