Gondolatok arról, hogy megoldhatóak-e problémáink
2009. január 2.
Karácsony közeledtével a brit napi és hetilapokból, színes magazinokból egyre másra esnek ki azok az ismertetők és felhívások, amelyek adakozásra buzdítják az olvasót. “Adjon Ön is 26 fontot főzőtanfolyamra Malaviban” – ezen állt meg a szemem. A brit tévén és “celeb” szakácsain edződött személyként kissé meglepődtem, miért kellene nekem valakit is Malaviban szponzorálnom azért, hogy valamilyen menő szakács kurzusán részt vegyen. Ebbéli kíváncsiságomból végigolvastam a kétoldalas kiadványt, amiből megtudhattam, hogy a gyermekhalandóság Malaviban kétszámjegyű, és fő oka ennek az éhínség.
A gyermekhalandóság 5o%-át teszi ki az éhhalál még azokban az években is, amikor bő a termés – csupán azért, mert Malavi egyes vidékein nem tudnak főzni. Egyes helyeken nem tudják például, hogy az egyszerű kukoricamáléba tehetnek tojást és akkor táplálóbb az étel, így nem is főznek mást csak üres málét, míg pár kilométerrel arrébb sokkal jobban tudják miből, mit és hogyan lehet főzni. A szeretetszolgálat/alapítvány tehát arra kéri a pénzt, hogy az egyes vidékek (elmaradott és fejlettebb) asszonyait egymással összehozza és ők egymás közt megosszák a tudásukat, ami jelentősen csökkenti az éhínség okait.
Ha belegondolunk, csak a tudás, az információ, a know-how hiányzik a gond megoldásához. Ha belegondolunk, lehet, hogy magyarországi viszonyaink megoldásához is csak ismeretek átadása szükséges, és a megoldás nem elsősorban pénzkérdés.
Talán meg sem fordul bennünk, hogy a magyar társadalom egyes rétegei azért élnek olyan méltatlan körülmények között, mert nem is gondolják, hogy lehet másként is, nincs hozzá tudásuk, ismeretük, hogy másképp csinálják. A hírekben sokszor lehetett hallani arról a faluról, ahol a cigány lakosságnak még árnyékszéke sem volt, és botrányos körülmények voltak e miatt a faluban, az önkormányzat meg akarta vonni a segélyeket és támogatásokat, az ombudsman szerint ez törvényellenes lett volna – a végén abban maradtak, hogy miért nem jönnek ide azok a liberális és roma érdekvédők és újságírók latrinát ásni, akik annyira védik a cigány kisebbség jogait. És valóban, ha valakik elmentek volna és megtanították volna az egyes családokat, hogyan kell egy árnyékszéket kiásni és felállítani, akkor a kérdés könnyen és talán hosszú távon rendezhető lett volna.
Harmadik világ – számos példa
A fenti példánál maradva meg kell jegyeznünk, hogy “utcán át” azaz csak úgy, senki sem fog valakihez valahová betérni és például segíteni árnyékszéket ásni, de ha a mai harmadik világot segítő, nyugat-európai példákat hasznosítjuk talán sikerül megtalálnunk a megoldást.
Ha lenne egy “Civil Karitatív Alap” (Cika) – szándékosan civil, mert a karitatív tevékenység elsődlegesen Magyar Katolikus Charitas-hoz kapcsolódik, ugyanakkor a karitatív/charity jelleg a problémák megoldásához elengedhetetlen. Attól, hogy civil, bárki, nem hívő, vagy nem katolikus is nyugodtan szerepet vállalhatna akár tevőlegesen, akár pénz vagy dologi adományok útján.
A Cika mondjuk észleli a fenti problémát: “szaniter kérdések” és a nyugati segélyszervezetekhez hasonlóan megjelentet egy karácsonyi “alternatív” ajándék listát. Árnyékszék 1o.ooo.-Ft, kerti csap betonozva 5ooo.-Ft, lavór-fogkefe-törölköző csomag 2ooo.-Ft. Mindenki választhat ízlése és pénztárcája szerint. A kiválasztott ajándékról az ajándékozó egy szép kis ajándékkártyát kap nevető gyerekekkel a képen, akik épp a lavórban kezet mosnak, a megajándékozott neve pedig szépen fel van tüntetve a kártyán, hogy ez az ő ajándéka. Bornírt ötlet? Talán nem.
Egy Civil Karitatív Alap gyűjthet pénzt folyamatosan, elfogadhat használt ruhát, bútort, háztartási gépet, amiket aztán vagy közvetlenül kioszt az általa támogatottaknak, vagy fenntart egy “charity shop”-ot, ahol névleges árat kérnek a felhalmozott ingóságokért (egy bögre 1o.- Ft pl.). A bevételből lehet más, csak pénzzel finanszírozható dolgokra költeni. A Cika “alkalmazhat” mérnököket (pénzért vagy önkéntes alapon), akik például segíthetnek egy vízbevezetés szakmai lebonyolításában (mérnöki rajzok, engedélyeztetés), vagy segítenek annak lebonyolításában (építés vezetés) – de egy mérnök például azt is meghirdetheti – ilyenre már volt brit példa, hogy van egy terve, aki azt megveszi, annak a vételárat a Cika számlájára kell befizetnie.
A brit áruházláncok közül a Waitrose azzal büszkélkedik, hogy csak olyan citromot árusít, amit az általa “üzemeltetett” szövetkezetben termelnek. Dél-Afrikában két helyen is van az áruházlánc alapítványának ültetvénye, ahol az alapítvány felkarolta a helyieket és segített nekik jobban végezni a mezőgazdasági munkát (effektív mezőgazdasági ismeretek átadásával), biztosan és megfelelő szinten fizet az áruért, továbbá a helyiek akarata szerint az egyik helyen egy bölcsődét/óvodát építtetett, a másik helyen olyan képzést ad a munkásoknak, amely biztosítja számukra a megélhetést olyankor is, amikor nincs munka az ültetvényen.
A fenti példát követhetné például valamelyik cigány önkormányzat (Országos, helyi, falusi, Lungo Drom stb), amely bérelne egy darab földet és meghirdetné, hogy a helyi romák például dolgozhatnak – ha nem is nagyban termelnek, de elsődlegesen saját ellátásukra. Nem kellene az egyes családoknak anyagi erővel rendelkezniük, csak ki kell menni és dolgozni. A termés valamilyen fair szabály szerint felosztható a dolgozók között. Ennek alapján egyrészt van értelmes elfoglaltság, van példa a gyerekek előtt, másrészt ennyivel kevesebbet kell költeni élelmiszerre a segélyből. Ha nagyon “elrugaszkodottak” akarunk lenni, akár még “prémium minőségű” árut is termelhetnének, valamilyen márkanevet választanak és feltüntetik rajta, hogy ez azért nem a legolcsóbb, mert “fair trade”-ből származik, “community project”- mindez azonban egy további lépés, magasabb szervezettséget igényel és feltételezi szakmai (mezőgazdasághoz, kereskedelemhez, marketinghez értő) személy segítségét is.
Társadalmi felelősségvállalás
A társadalmi felelősségvállalás egyrészt ma még nagyjából ismeretlen fogalom Magyarországon, másrészt a multinacionális nagyvállalatokhoz kötött fogalom, valami hókuszpókusz, a lelkiismeret megnyugtatására.
De mi lenne, ha a Gazdakörök például úgy döntenének, “Konyhakert” programot indítanak, mert látják, hogy sokan vannak, akiknek még egy konyhakertjük sincsen, vagy nem tudják hogyan kell nekilátni, zöldséget ültetni, fát metszeni stb. – ők viszont rendelkeznek ezzel a tudással, irányítással, országosan kiterjedt szervezettel és szívesen segítenek, egyrészt eszközzel, másrészt szakmai munkával. Úgy döntenek tehát, hogy dologmentes téli időben minden gazda benéz a szerszámos kamrájába és legalább egy olyan szerszámot odaad a “Konyhakert” programhoz (project), amelyre már nincsen szüksége. Az összegyűjtött szerszámokat és kellékeket, alkatrészeket természetesen össze kell rendezni, kezdőcsomagba összeállítani (Starter pack), és megkeresni azokat a hátrányos helyzetűeket, akiknek szükségük lenne erre, és szívesen is veszik a segítséget. Tavasszal egy-egy hétvégén a gazdák felkereshetik a “projectben” résztvevőket és azokkal együtt rendbe tehetik a sivár, vagy éppen lepusztult portát, megvághatják a gyümölcsfát, csinálhatnak komposztnak való tárolót, kialakíthatnak konyhakertet, segíthetnek magokat vetni, tanácsokat adhatnak, hogyan tovább. Ahhoz, hogy az egész program sikeres legyen, és ne csak egy egyszeri felbuzdulás maradjon, az év során rendszeres segítség, tanácsadás, iránymutatás kell a programban résztvevőknek – mondhatnánk azt is, hogy a gazda “mentora” lesz a résztvevőnek.
Lophegy – hazai valóság
Magyar dokumentumfilm. Ózd külterülete. Még a kohászat kezdetén épült tisztes házak, mai lepusztulással. Hallani a kommentárt. Az ott az erdő, az erdészet tulajdona illetve, ami belőle megmaradt – a fenyőfák, mert azok kormoznak a kályhában, azt nem lopják a hegyről mondja az erdész. A negyvenes éveiben járó erdész elmondja, hogy ő itt kezdte a szakmát, akkor ültették az erdőt, mára nem maradt semmi belőle. Az ilyen fát kivágni olyan, mint csecsemőt gyilkolni, mondja, és megcsuklik a hangja.
Lassan pásztázó kamera egy kézikocsira lesz figyelmes, rajta rönkök, mellette negyvenes férfi három kiskamasszal. Hazatolják a fiatal fát tüzelőnek, egész nap dolgoztak, amíg kivágták azokat. A képernyőn két negyvenes éveiben járó ember áll egymással szemben. Az erdész kénytelen lefoglalni a fát hatósági jogkörében eljárva. Hangja elcsuklik, a csecsemőgyilkosságra gondol, és vesztesnek érzi magát, mert az ő fogadott erdőjéből nem maradt semmi. A kézikocsi mellett álló férfi meg van szégyenülve fiai előtt, mert már megint rajta kapták, igaz csak az erdész. Vesztesnek érzi magát, mert a társadalom peremén vegetál, szegénységét szégyelli, fiait nem tudja tisztességben felnevelni.
És itt véget ér a film? Erdész hazamegy és sajnálkozik, hogy nem tud mit tenni, ezt a szociális kérdést ő egyedül nem tudja megoldani – vagy van másik út is. Társadalmi felelősségvállalás.
Az erdésznek számtalan lehetősége van, hogyan segítsen a cégen, hogy egy hosszabb folyamat eredményeképpen elkerüljék a milliós kárt, ami a falopásokkal jelentkezik.
Szervezhet délutáni iskolát/napközit pl. a Dévai Szent Ferenc alapítvánnyal és az önkormányzattal közösen: a cég leírja az adóból az adományt, a dévaiak adják a know-how-t, hogyan kell üzemeltetni, megszervezni egy ilyen intézményt, az önkormányzat adhat helyiséget. A gyerekeknek biztosítva van egy tál étel, és hogy biztosan megvan a másnapi lecke, biztosított a tanulás, esély lesz a felemelkedésre.
Az erdész arról is meggyőzheti a cégvezetőséget, hogy a lepusztított hegyoldal egy részén telepítsenek gyümölcsfákat, amelyek művelését valamilyen közösségi program “community project” keretében látják el, egy feltétellel: aki lop az erdőből, nem vehet részt a közösségi programban. A fentiekben ismertetett szervezetek segíthetnek ennek megszervezésében és lebonyolításában, de akár a dévaiak is “beszállhatnak” a gyümölcsös körüli teendők ellátásába nevelési célzattal.
Az erdész meggyőzheti a cégvezetést, hogy az anyagi lehetőségek szerint évente/2-4 évente ösztöndíjjal segítsen egy tanulót erdészeti és/vagy mezőgazdasági tanulmányokat folytatni, esetleg segít a cégnél elhelyezkedni.
Az erdész előtt álló lehetőségek tárháza kimeríthetetlen, és nem csak Amerikában, hanem a magyar ugaron is. Igaz az eredmények nem fognak azonnal jelentkezni, de egy pozitív folyamat elindulására, a felemelkedésre mindenképpen van esély – állami beavatkozás nélkül is.