Egy év korányzás után

2011. június 1.

A Lánchídrádió 2011. május 29-i Szabad gondolat című adásában a szerkesztő Kocsis Éva azt a kérdést tette fel először a politológusoknak, majd az újságíróknak, hogy miért van az, hogy a kormány/a Fidesz kommunikációja ellenzékben olyan jól összefogottnak, előremutatónak tűnt, most pedig mintha sok esetben inkább csak magyarázkodónak tűnne.

A politológusok gyakorlatilag kikerülték a kérdést, csak annyit feleltek, hogy a tankönyvek szerint a jó kormányzás maga a legjobb kommunikáció. Az újságírók valami olyat mondtak, hogy a gyakorlatlansága teszi a kormány kommunikációját azzá, ami.

Valóban mit lát a szemlélő, ha ezeken a válaszokon túl akar menni?

Think piece – Gondolatok egy kampány kapcsán 2.

Gondolatok egy kampány kapcsán 2.

2011. május 30.

A kampányról, az élet védelméről szóló KDNP által jegyzett, kormányzati kampányról korábban már volt itt szó. Akkor azt gondoltuk végig ki és mit mond, melyek az érvek, amelyek a kampány kapcsán a magyar médiában felmerültek.

Most gondoljuk tovább a kampány üzenetét: “adjál inkább örökbe”. Az erre felelő, legtöbbször elhangzott és leghangosabban elhangzott “ellenérv”, hogy inkább a megelőzésre kell fektetni a hangsúlyt, a felvilágosításra, az óvszerhasználatra, ennek érdekében ingyenes óvszerautomatákat kell elhelyezni az iskolákban.

Think piece – Gondolatok egy kampány kapcsán

Gondolatok egy kampány kapcsán

2011. május 17.

A kampányról egy vasárnap hallottam először a Lánchídrádió adásában, Soltész Miklós államtikár plasztikusan írta le, mi lesz azon az óriásplakáton, ami majd felhívja a nagyközönség figyelmét a témára. Azután hétfőn kora délután olvastam valami cikket az egyik internetes protálon és a felülről félig belógó statikus kék hírdetés egyszercsak barnás színűre váltott, villódzott. A színek eltéveszthetetlenek voltak, a fény jött át egy szilárd testen és így mutatta meg, amire a kép fókuszált. A színek a megvilágítás sárgája és a szilárd testben lévő dolog barna színe így félig látva is egyértelművé tette, hogy ez az a kép, amit annak idején olyan csodálattal vett körül a világ: fénykép az anyaméhben lévő magzatról. Mondom csak így félig olvasva, a beszűrődő információ alapján már sejtettem, hogy mi a kép, majd a cikket befejezve feljebb mentem az oldalon és ott állt előttem a hírdetés teljes valóságában. A hírdetés egyszerű, egy zárójelbe tett mondat, egy tegező módban tett felhívás az örökbefogadásról.

THE EUROPEAN UNION AND RECENT ILLEGAL MIGRATION: A BLIP OR A TREND

26 April 2011

Italy and France have recently approached the European Commission to ‘investigate’ the Schengen Treaty.  Both countries are facing the consequences of significant unregulated migration – primarily from North Africa and as a result of the recent political upheavals – which threatens to undermine EU solidarity and a key pillar of the Union’s edifice.

POLITICS CAN BE DIFFERENT

6 April 2011

Perhaps it was not surprising that the LMP found Daniel Cohen-Bendit.  After all, being a party of protest is no fun in a parliament where the recently-elected government has a super-majority and intent on using it.  So what does a liberal-Green party do when it struggles to be heard in the domestic politic arena?  Of course you bring in a foreigner!

COUNTER-DEMONSTRATION POLICING IN HUNGARY IN SEPTEMBER – OCTOBER 2006: THE ROLE OF THE PRIME MINISTER

29 MARCH 2011

As the enquiry continues into the policing of the riots in Budapest in September – October 2006, it would appear that the role of the then Prime Minister, Ferenc Gyurcsány, is once again under scrutiny.  The Hungarian Socialist party condemn the enquiry as an exercise in retrospective political revenge, whilst the Government and the ruling Fidesz Party see it as an attempt to establish a clear line of responsibility for the consequences of the police action at the time.

Few impartial observers would disagree with the view that in September – October 2006, the Budapest Police and their regional reinforcements totally mishandled the policing of a number of major events taking place simultaneously in Budapest.

THE OTHER THREAT TO EUROPE’S STABILITY

28 March 2011

The European Union (EU)’s foreign policy regarding the continuing political unrest and conflict in the Arab world has been cruelly exposed as ineffective and fragmented.  Hesitancy over Tunisia and Egypt has been compounded by an inability to coordinate any sort of intervention in Libya.  What’s new, you might ask?

Well, the problem is that there is another major crisis about to hit Europe and judging by the EU’s initial handling of the issue, a mighty row is about to ensue.

Agnes Heller, Philosopher: Scapegoat or Footnote?

13 March 2011

Agnes Heller is a lesser known modern philosopher.  She has often been described as a member of the Budapest school of philosophy, an acolyte of Lukacs and harbouring a distinctive left-wing perspective. In more recent times, Heller would probably describe herself as a ‘Liberal’, although her liberal credentials are not as deep perhaps as other modern philosophers, such as the late Sir Isaiah Berlin.

Few people outside Hungary would probably have heard of Heller had it not been for the fact that she and four other Hungarian academics stand accused of misusing research grants and are currently under Police investigation in Budapest.

Until the investigation has run its course, it is not possible to say if Heller and the others are innocent or guilty.  Heller herself denies all and every charge against her.  Indeed, it would be a sad end to her career if the allegations were to be true.